Emlékezzünk Esliire
Négyéves voltam, amikor az életünk része lettél. Hányszor kidobtak, de apa befogadott, és így találtál otthonra nálunk. Tizenhat csodálatos évet éltél le velünk.
Emlékszem a szokásaidra: ha étel volt a közelben, senki sem mehetett oda, mert morogtál és védelemtudatosan nekünk rontottál. Olybá tűnt, mintha öröktől fogva összetartoznánk, sok mindent megéltünk együtt.
Az utolsó napjaidat már nálunk, a szeretteid körében töltötted. Olyan békés voltál, a morcosságod elszállt, és végig veled lehettem. Hajnali 5 órakor, az utolsó leheleted előtt még elbúcsúztam tőled, és azt mondtam: „Most már aludj el.” Reggel hatkor már nem voltál köztünk, de csendesen, békésen távoztál ott, ahol a családod volt, és mindenki elköszönt tőled.

Szeretlek, Eslii! Nyugodj békésen.