Kb 6 hetes lehetett mikor találtuk, senki nem jelentkezett érte, így velünk maradt. Imádott menni mindenhová, nem kellett kétszer mondani neki, hogy ugorjon a kocsiba. Legjobban a hobbikertben szeretett lenni. Bárhova mentünk, jött velünk mindig. 1 napot nem aludt kint az udvaron, sokszor mintha nem is kutya lett volna.😄
Emlészem mennyire vártuk, hogy találkozzon a kislányunkal, de sajnos születése előtt 2 hónappal meghalt a kezeim között Lola. 🖤Leírni nem tudom azt a fájdalmat amit éreztem, legjobb időszaknak kellett volna lennie a kislányunk érkezése miatt, de végül mindennapi sírások és szomorkodás következett. Mintha a lelkem egy darabját tépték volna ki. 1 év elteltével könnyebb, de a mai napig sírva fakadok, ha bizonyos emlékek eszembe jutnak róla, vagy pl ha egy helyzetben elképzelem, hogy hogyan reagálna, vagy, hogy szaladgálnának és játszanának Lucával. Mindig az Én pici Lolám marad.