Nem gondoltam volna, hogy egy macska megtanít arra, amire az emberek nem tudtak. Ő nem mondott nagy szavakat, nem ígért örökkévalóságot, és nem írt “jó reggelt” üzeneteket. Csak ott volt. Minden nap. Csendesen, követelés nélkül.,kivéve amikor kajáról volt szó..

Miközben a párkapcsolataim hol fájtak, hol elhalványultak, ez a kis állat megtanított arra, hogy a szeretet néha a legegyszerűbb jelenlét. Ő volt Szaffi.

Az egyik legnehezebb napomon, amikor úgy éreztem, hogy mindenki elfordult tőlem, nem tudtam mást tenni csak sírni, leugrott az ablakból, odasétált hozzám, és az ölembe feküdt. Nem tett semmi különöset. De nekem abban a pillanatban minden volt. Nem mondta, hogy “minden rendben lesz” – csak ott volt. És talán ez az igazi szeretet: nem akarja megjavítani a törött részeidet, csak nem hagy magadra velük.

Nem volt nagy dráma a megismerkedésünk. Nem volt hősies a történetünk. Egyszerűen csak ott volt egy nap, amikor elmentem érte,megláttam és tudtam hogy ő lesz a legjobb barátom. A társam. A legcsendesebb döntés volt, amit valaha hoztam, mégis talán az egyik legfontosabb,és legbölcsebb.

Nem követelt semmit. Nem kellett megfelelnem. Nem ítélkezett hogy miért vagyok csendben, amikor némán ültem,nem ítélkezett amikor örömömben ugráltam,és amikor sírtam.Nem sértődött meg, ha nem voltam a legjobb formámban. Csak odabújt. Vagy egyszerűen csak ott volt a közelemben. És ezzel valami egészen furcsát adott: biztonságot és megnyugvást.

Rájöttem, hogy a szeretet nem mindig hangos. Nem mindig rózsaszín, nem mindig villámcsapás.Néha csak egy dorombolás egy fáradt nap végén. Egy tekintet, ami nem akar megváltoztatni. Egy létezés, ami mellett önmagam lehetek. Ami mellett úgy érzem hogy bármit megadnék neki és én is megváltoznék a kedvéért.

Amikor egy ember mellett vagy, sokszor próbálod “érdemelni” a szeretetet. Jobb lenni. Többet adni. Szebb lenni, türelmesebb, halkabb, erősebb,soványabb.Szebben enni,reggelente elhihetni vele hogy te tökéletes vagy,ezért egy órával korábban felkelni.De egy macska nem így szeret. Ő vagy elfogad – vagy nem. Nincs alkudozás. Nincs játszma. Csak szeret vagy nem.Ennyi

Talán a legmegdöbbentőbb az volt, hogy nem féltem tőle. Nem féltem hogy elég vagyok-e neki. Nem féltem hogy túl sok vagyok. Csak volt egy hely, egy tér, ahol szeretet volt – csendben, tisztán és őszintén.

Szaffi nem élt örökké. Az állatok sajnos nem szoktak. A vesztesége éppen olyan fájdalmas volt, mint bármelyik elhagyás, amit valaha átéltem – de volt egy különbség: ő soha nem okozott szándékosan fájdalmat. Hiába hiányzik. Ez nem fájdalom már.

A mai napig azt érzem, hogy többet tanultam tőle, mint sok embertől. És nem azért, mert ő “csodamacska” volt. Hanem mert egyszerű volt. Őszinte volt. Nem hazudott, nem játszott szerepet. Csak volt. Megtanultunk egymás mellett élni.

Talán ezért fáj ennyire, ha egy állat elmegy. Mert ők nem hagynak hátra kérdéseket, hazugságokat vagy lezáratlan mondatokat. Ők egyszerűen csak hiányoznak.

Igaz,Szaffi már nincs itt. De néha ha nagyon egyedül vagyok, még mindig érzem, ahogy odabújik hozzám ott belül, ahol senki más nem tud elérni. Ilyenkor egy kis részem megkönnyebbül mert tudom hogy még mindig velem van.